Mi ez?

Mi is ez?

Az “ezisgyógyítsa” egy blog, amely elsősorban az interneten olvasható, ún. alternatív rákgyógyszerek, gyógymódok és gyógyítók, az ezekről szóló cikkek, megosztások és hozzászólások ismertetésével, kritikájával foglalkozik. A blog nem tudományos elemzés, szerzője nem orvos vagy tudós, azonban fellelhető, ellenőrizhető és érthető információk ismertetésével segíthet az olvasóknak abban, hogy maguk is kritikusan szemléljék a témában százával megjelenő írásokat. Más esetben kifejezetten szubjektíven véleményt közöl, állást foglal az alternatív rákgyógyítás és az azzal kapcsolatban felmerülő jelenségekkel kapcsolatban.

Miért “ezisgyógyítsa”?

A daganatos betegségeknek számtalan alternatív gyógymódját “fedezték már fel”, a legtöbbször azonban ezek a cikkek nem hogy a tudományos ismeretterjesztés alapvető elvárásainak, de még a magyar nyelvtan alapvető szabályainak sem tesznek eleget. Leggyakrabban nem mások ezek, mint nyersfordítások,de még ebből is az igénytelenebb fajta. Erre utal az “ezisgyógyítsa” cím.

Mi a blog célja?

A blog elsődleges célja, hogy  az érdeklődőknek bemutassa a cáfolatok forrásait, ellenőrzésére, kritikus hozzáállásra, megalapozott vélemény kialakítására ösztönözzön, ahhoz segítséget nyújtson. Remélt, de nem titkolt cél, hogy minél kevesebb kuruzsló, áltudós vagy csodaszerárus jusson bármiféle jövedelemhez emberek becsapásából, illetve az, hogy segítsen leszámolni tévhitekkel, ha azok mégoly népszerűek is. Természetesen tisztában vagyok vele, hogy konteósokat, hívőket, élethivatásszerűen rettegőket nem lehet meggyőzni, ezt nem is akarom. Esetleg ingadozóknak, vagy a témában teljesen járatlanoknak segíthet egy-egy bejegyzés. Az összegyűjtött anyag és hivatkozások esetleg segítséget jelenthetnek másoknak vitákban, érvelésekben. Nem utolsósorban időtöltés, hobbi, szórakozás is.

De miért is?

Bármennyire pátosszal teli kijelentésnek tűnik is, végletekig felháborít, ha kétségbeesett, beteg embereket kihasználva jut valaki jövedelemhez, kártékonynak, veszélyesnek tartom az önjelölt guruk és gyógyítók tevékenységét. Szintén veszélyesnek, ártalmasnak tartom az áltudományos álláspontok, téveszmék terjesztését. Néha bosszant az a korlátolt ostobaság is, amelybe belefut az ember egy-egy cikk kapcsán.

Na és hogyan?

A blog nyilván nem adhat tanácsot senkinek (nem is akar), de ha valaki megtanulja a forrásokat kezelni, a hiteles információt felismerni és értelmezni, akkor jó úton jár afelé, hogy megalapozott, bölcs döntéseket hozzon. A bejegyzések abban segíthetnek, hogy megspórolják az olvasóknak a keresgélést, szempontokat mutatnak, kérdéseket vethetnek fel, további kérdések feltevésére ösztönöznek. Jó esetben, szándékom szerint azonos vagy hasonló következtetésekre jutnak, mint én.

Reklámok

1 thought on “Mi ez?”

  1. hydra said:

    Én gratulálok, szépen összeszedett anyag, és bátorítanálak a folytatásra más, népszerű és aktuális rokon témákban is. (oltások, “természetes gyógymódok”, méregtelenítés, én ezzel a hárommal kezdeném, ha nem lennék ennyivel lustább nálad 🙂 )

    Kedvelés

Vélemény, hozzászólás?

Please log in using one of these methods to post your comment:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s