Címkék

, ,

“A rák egy sokkal összetettebb probléma, mint azt sejtenéd. Elsősorban lelki konfliktus miatt alakul ki olyan szervezetben, ami hiányosságai folytán ott nyitott kiskaput a ráknak, ahol a tüdő van.”

A fenti veretes mondat Antal Vali kozmetikus, bionom hatóanyag szakértőtől származik, de nem egyedi, vagy eredeti felismerés. Se szeri, se száma azoknak az elméleteknek, amelyek  a daganatos betegségek kialakulását lelki okokra vezetik vissza. Néha kidolgozott teória áll a vélekedés mögött – lásd dr. Hamer munkásságát – máskor csak a szokásos, általános-ködös ezoterikus bullshit, karmáról, hordozott sorsról, egyebekről. Az ezisgyógyítsa ezúttal annak járt utána, mi a tudomány álláspontja, mit lehet tudni a daganatos betegségek esetleges lelki hátteréről, a lelki tényezők szerepéről a gyógyulásban. Vendégem dr. Riskó Ágnes, klinikai szakpszichológus.

Á portré 2016

Tisztelt doktornő! Kérem, röviden mutatkozzon be az olvasóknak: mi a szakterülete, milyen szakmai tapasztalatokkal bír?

Klinikai szakpszichológus és pszichoanalitikus pszichoterapeuta vagyok, 25 éve foglalkozom kivizsgálás és aktív onkológiai kezelés alatt álló betegek pszichológiai megfigyelésével, pszichoszociális szempontú kivizsgálásával (önkéntes alapon), és túlnyomórészt szupportív jellegű lelki segítésével kórházi körülmények között. Olyan betegekkel is sokszor beszélgettem, akik bár nem kértek pszichológiai segítséget, de nyitottak voltak, így elvégezhettük a klinikai pszichológiai vizsgálatainkat is. Az elmúlt évek tapasztalatait egy könyvben is összefoglaltam, az aktualitások pedig követhetők az Onkopszichológia Online Facebook oldalán is.

Ilyen hosszú szakmai gyakorlat során bizonyára találkozott a népszerű vélekedéssel, elméletekkel, amelyek szerint a ráknak elsősorban lelki okai vannak, vagy éppen érzelmi konfliktusra, sokkhatásra lehet visszavezetni a kialakulását.

A felvetés korántsem új, a tudományos vizsgálatok​ ​az 1930-as években kezdődtek, elsősorban Amerikában annak érdekében, hogy kiderítsék: van-e elsődlegesen lelki oka a rákbetegségeknek? Az eltelt évtizedekben ​sikerült bizonyítani, hogy a rákbetegségek kialakulásához bizonyítottan hozzájárul a dohányzás, alkohol fogyasztás, az ultraibolya sugárzás, az azbeszt stb. azonban azt, hogy a rákbetegségeknek elsődlegesen lelki oka van, nagyon nehéz, ha egyáltalán lehetséges, hitelt érdemlően bizonyítani. Más kérdés, hogy időről-időre többen előhozakodnak különböző kutatási eredményekkel, amelyek a rák elsődleges lelki okát bizonyítanák, de ezek az állítások tudományos szempontból nem elfogadhatók.

Miért lenne olyan nehéz bizonyítani bizonyítani az összefüggést, ha fennállna?

Az ismert és fontos, hogy a rákbetegek a kivizsgálás alatt, de már a diagnózisközléstől egy érzelmi krízisbe kerülnek, és egyéntől függően akár krónikusan abban is maradhatnak. Az ekkor történt vizsgálatok nem utalhatnak érdemben az ún. premorbid* személyiségre. Ha csak az aktuális érzelmi/személyiség állapotot vizsgálják, annak eredménye függ az alkalmazott kezeléstől, annak pl. biokémiai hatásaitól. Szóval rengeteg szempont és faktor van, amit figyelembe kell venni, és más vizsgálóknak is ugyanilyen megfontolásokkal kellene vizsgálniuk a betegeket.

Mégis, vizsgálták-e például azt, hogy a lelkileg-érzelmileg terheltebb személyek nagyobb eséllyel betegednek meg – akár rákban, akár más betegségekben?

Ismert egy tanulmány, Skandináviában készítették el, a lakosságot MMPI teszttel megvizsgálták, “leszűrték” és eltették az adatokat. Majd sok-sok évvel később megnézték, hogy akiknél fekélybetegség kialakult, volt-e premorbid jelzés arra, hogy fekélyük lesz például az  agresszió elfojtástól, ami népszerű elképzelés. Az derült ki, hogy az évekkel korábban felvett MMPI teszt nem utalt arra, hogy a betegek agresszió elfojtók lennének, viszont a fekélybetegség korábbi nehézkes, sikertelen kezelése miatt sokan neurotikusak lettek, például agresszió elfojtók. És pár éve kiderült, hogy helicobacter fertőzöttség nélkül nincs fekély az emésztőszervrendszerben… Szóval aktuális lelkiállapotot tudunk vizsgálni, de azt, hogy van-e olyan korábban meglévő lelki ok, ami direkten daganatos betegséget okoz, azt nem.

Akkor ezek szerint azt kijelenthetjük, hogy a daganatos betegségek kialakulása és a lelki okok közötti összefüggés tudományosan nem igazolható. Van-e esetleg olyan szakmai tapasztalata, vagy akár szakmai vélekedése, hogy valamiféle összefüggés mégiscsak fennállhat? Például gyakoribb-e a daganatos betegségek előfordulása a pszichiátriai betegek, vagy akár a tartósan érzelmi, mentális problémákkal küzdők körében?

Én magam 10 évig az OIE-ben dolgoztam egy pszichiátriai osztályon, gyakorlatilag nem alakult ki pszichiátriai betegnél rákbetegség, szignifikánsan biztosan nem. De figyelembe kell venni, hogy a rákbetegek sokfélék és a mentálisan rossz állapotban lévő​ ​emberek nehezebben jutnak el szűrővizsgálatra, kivizsgálásra, kezeléshez. Ez nemzetközileg is így van.​

Ma már számos betegfórum található a neten, Facebook-megosztásokkal terjed egy-egy beteg története, amihez sokaknak van hozzászólása. Az egyik leggyakoribb vélekedés, hogy ha valaki meg akar gyógyulni, az meg is fog, aki azonban feladja, az nem. Ennyire egyszerű lenne?

Nem ilyen egyszerű ez a helyzet sem. Folyamatos együttműködésre van szükség a páciensek és gyógyítóik között az adott onkoterápia sikeres végigvitele érdekében. Ha ebben a folyamatban a beteg elfárad, érzelmileg-testileg kimerül, akkor az a dolgunk, hogy segítsünk neki, támogassuk küzdelmét, támogassuk az embert. ​ Ehhez a hozzátartozók segítségére, támogatására (az ún. társas támogatottság igen fontos) is szüksége van a betegeknek, akik ugyanezt az attitűdöt várják el gyógyítóiktól is. Ugyanakkor nagyon sok beteggel találkoztam már, akikben komoly bűntudat fokozódást okozott, hogy kétségbe vonták az igazi gyógyulási szándékukat, hiszen mint mondták a kétkedők: aki valóban meg akar gyógyulni,  nem adja fel, az meggyógyul! Az pozitívan gondolkodik!

Jól értem akkor: a beteg és orvos-pszichológus segítsége, közreműködése fontos és előmozdíthatja a gyógyulást, a beteg közérzetét javíthatja, azonban a betegre nyomott, “csak legyél pozitív!”  kotnyeleskedés, jó szándékú, ám dilettáns megnyilvánulások akár még negatív hatásúak is lehetnek?

Ez egészen biztos! Annak feltételezése, hogy az adott beteg nem elég pozitív, és ez azt jelenti, hogy nem akar meggyógyulni, vagy nem eléggé akar meggyógyulni minden betegben súlyos önértékelési válságot és bűntudatot okoz.

Ha már a küzdésnél, gyógyulni akarásnál tartunk, ön mit tapasztalt? Hogyan, mennyire küzdenek a betegek? A betegek többsége küzd? A kívülálló úgy gondolja, mindenki ragaszkodik az életéhez, s legfeljebb a legvégső stádium az, amikor eljön a belenyugvás.

​A rákbetegek sokfélék! Sokféle embernek lesz rákbetegsége, és már a diagnózis ​közlése kiváltja az érzelmi reakciókat, majd a betegségről való gondolkodás ​is tapasztalható. Az, hogy ki hogyan küzd a gyógyulásért, számos tényező által befolyásolt: személyiség, életkor, élethelyzet, életfilozófia, emberi kapcsolatok, az addigi stressz-kezelés tudatossága és mikéntje stb. Tapasztalataim szerint a betegek többsége küzd a kezelések végig viteléért, a gyógyulásért és sokan előnyükre változnak. Ez utóbbi az ún. poszttraumás növekedés.

Lehet-e arról tudni valamit, hogy a sokféle beteg közül kik azok, akik inkább meggyógyulnak? Egy harcos típusnak jobbak az esélyei?

Maradjunk abban, hogy csoportokra osztják a betegeket a megküzdés szempontjából: tagadók, harcos lelkek, sztoikus elfogadók, szorongásos/depressziós reakciót nyilvánítók. Ez a csoportba sorolás népszerű, de pl. az elhallgatott, hogy a sztoikusok ugyanolyan arányban lesznek jobban, mint a harcos lelkek. Nehéz a betegeket csoportba szorítani ebből a szempontból is, és sokan változnak megküzdésüket illetően is a betegségfolyamat során. Erről bővebben itt lehet olvasni.

Nekem csak fúrja az oldalamat a tény, hogy a pszichoszomatikus tüneteket például ismeri, elismeri az orvostudomány, ezek pedig hosszú távon betegségek kialakulásához is vezethetnek. Ha valaki tartósan, súlyos lelki problémákkal küzd, akkor nyilván hajlamos elhanyagolni magát, egészségtelen szokásokat felvenni: dohányzás, sport elhagyása, elhízás. Lehet ilyen közvetett körülményeket a rák lelki okaiként értelmezni?

​Nagyon jó a felvetés! Ha valakinek tartósan lelki problémája, hangulatzavara (depressziós tünetegyüttes, fokozott szorongás) stb. van, akkor ez a kedvezőtlen lelkiállapot előbb vagy utóbb károsan hat  az életmódjára (nem megfelelő táplálkozás, kevés mozgás, dohányzás, alkoholfogyasztás, stb.)​, emiatt megnő a rosszindulatú daganatos betegség kialakulásának kockázata.

Amiről eddig beszéltünk, az a betegség kialakulásának oka, a beteg hozzáállásának szerepe volt. Nekem úgy tűnik, tudományosan nem igazolhatóak közvetlen, erős összefüggések sem a betegség kialakulása, sem a kezelés sikeressége, esetleges kudarca között. Ugyanakkor az biztos, hogy a betegek segítségének, pszichológus támogatásának ma már megkérdőjelezhetetlen helye van az onkológiai kezelésben. Hogy áll a helyzet ezen a téren Magyarországon? 

Régebben az onkológiai kezelő csapat az onkológus orvosokból és onkológiai nővé​rekből állt, és nagyon korán tagjává vált egy-egy gyógytornász, protetikus, dietetikus. ​Az OOI-ban Eckhardt Sándor professzornak köszönhetően 1988-tól elkezdődött a klinikai pszichológusok és pszichiáterek integrálása a komplex onkológiai betegellátásba. Ez a folyamat a mai napig tart, de bizonyos, hogy a klinikai pszichológusok ma már állandó tagjai az onkológiai team-nek az Onkológiai Intézetben.

Hazánkban még mindig tapasztalható némi idegenkedés a pszichológusokkal, pszichiátriával szemben. Sokan úgy vélekednek, hogy pszichológushoz fordulni “ciki”, normális embernek nincs szüksége “dilidokira” és sorolhatnám még az ismert kliséket. Ön mit tapasztalt, hogyan kezdődött az együttműködés a betegekkel, onkológusokkal, van-e fejlődés ezen a téren?

Általában azt mondhatom, hogy mind a betegek és hozzátartozóik, mind az onkológus kollégák és nővérek nyitottá váltak a velünk való együttműködésre és ez mérföldkő a holisztikus megközelítés és gyakorlat megvalósításában. Számos nehézséggel küzdöttünk a “közös nyelv” kialakitásában, a lelki “kapaszkodók”  kifejlesztésében, a folyamatosan rendelkezésre álló, valódi együttműködés alapjainak megteremtésében. Ez egy alulról felfelé való építkezés, ami mindig más stádiumban van, és értelemszerűen egy véget nem érő folyamat. Ugyanis a betegek képzettsége a pszichoszociális tényezők megismerésében és elfogadásában számukra elfogadható módon fejlesztést igényel, tehát ma már egyre kevesebben mondják, amit régen sokat hallottunk: “nem vagyok bolond, a testem beteg, a lelkemnek semmi baja, nem kérek egy újabb diagnózist stb.”. Előfordul, hogy a betegek a diagnózisuk megtudása után azonnal mentálhigiénés szakembert keresnek, de az sem ritkaság, hogy mások a kezelés lezárása után kezdenek neki a betegségfolyamatuk lelki átdolgozásához.

Tudnak egyébként a betegek, hozzátartózóik arról, hogy a kezelés során pszichológus segítségét is kérhetik? Mikor, hol kérhetik a segítséget, ha úgy döntenek?

A betegek kivizsgálásuk, kezelésük időtartama alatt bármikor kérhetik a lelki támogatást és segítséget az Onkológiai Intézetben, ahol pillanatnyilag már hét pszichológus dolgozik, de lenne bőven további kollégák számára is aktivitási lehetőség. Ehhez elsősorban újabb státuszokra lenne szükség és arra, hogy minden szomatikus területen dolgozó pszichológus számára elérhető legyen a szakmai szupervízió. Papíron megvan, a valóságban nem kidolgozott a nélkülözhetetlen szupervízió biztosítása.

Úgy tűnik tehát, a daganatos betegségek kezelése során, a pszichológiai, lelki segítség elfogadása és alkalmazása során is jelentős előrelépések történtek, ma már megkérdőjelezhetetlen haszna van ennek, ha sajnos a “Mi okozza a rákot?” kérdésre egyelőre a pszichológusok sem tudtak egyértelmű, kizárólagos választ adni. Mit hozhat a jövő, hogyan, hová lehet továbblépni?

Nagyon sokat lehetne erről még tanácskoznunk, de minden elkezdődik valahogy, ez a lényeg. Nem szeretnék elárasztani senkit ezekkel a gondolatokkal, inkább csak megtalálni, hogy váljon közös ügyünkké a rákbetegségek hatékonyabb megelőzése, minél sikeresebb kezelése, és fejlődjön, váljon minden érintett számára elérhetővé a szomatikus és pszichoszociális rehabilitáció. Beszélnünk kell a rákról, a magyar népbetegségről!

Ennél jobb zárszót nem találhatnék, köszönöm a beszélgetést.


 

* Az adott rákbetegség diagnosztizálását megelőző időre jellemző, életkortól függően alakuló, vagy kialakult személyiség. Onkológiai betegség esetén minél érettebb, rugalmasabb az adott ember személyisége, annál könnyebben küzd meg lelki szempontból a betegséggel és következményeivel, akár a halállal is.

 

NÉVJEGY

Dr. Riskó Ágnes

klinikai szakpszichológus
pszichoanalitikus pszichoterapeuta
gyógytornász

Szakmai munkája során analitikusan orientált pszichoterápiát és pszichoanalízist alkalmaz. Graduális és posztgraduális képzések oktatója. 1969-2013 között dolgozott az egészségügyben, az utolsó 25 évben az Onkológiai Intézet egyik kemoterápiás osztályán.


 

Reklámok