Címkék

, , , ,

A rákgyógyszer-összeesküvések egy népszerű és az első részben tárgyaltnál enyhébb változata az az elképzelés, amely szerint a “rák gyógyszerét” már feltalálták, azonban eltitkolják azt. Az ok “kézenfekvő”: ha a gyógyszer elérhető lenne, a gyógyszergyárak már nem tudnák eladni a korábban bejegyzett és gyártott, kevésbé hatékony gyógyszereiket, így hatalmas haszontól esnének el. Ráadásul – ez állandóan visszaköszönő érv – ha beteg meggyógyulna, azután már nem lenne szüksége a gyógyszerekre, többé nem lenne fogyasztó és így további haszontól esnének el a gyártók. Bár az elméletben első blikkre van némi logika, de valójában még teóriaként is erősen döcög, a gyógyszerkutatás- fejlesztés és gyártás, illetve forgalmazás tényei és az orvostudomány állása szerint pedig teljes képtelenség.

BIG-PHARMA

A “rák gyógyszerét” nem fogják megtalálni, ez eleve képtelenség

Sokszor elmondtam és az alapismeretekben is leírtam már: a rák nem egy betegség, hanem egy betegségcsoport, közel kétszáz fajtája ismert. Nagyon eltérő az egyes betegségek kialakulásának az oka, amelyben szerepet játszhatnak örökletes adottságok, életmód, vírusfertőzés, míg a nagyobb részénél sajnos nem ismert, egyelőre úgy tűnik, egyszerűen balszerencse. A rák általános gyógyszerének megtalálása mégis újra és újra felbukkan, pedig éppen annyira van rá esély, mint megtalálni a szív- és érrendszeri betegségek gyógyszerét, az elixírt, amely gyógyítja az infarktust, magas vérnyomást és a visszereket. Természetesen ilyen gyógyszer nincs, nem is lehet, de még akkor is irreális célkitűzés lenne általános gyógyszert találni, ha a kört szűkítenénk a szív betegségeire, hiszen ebből is sokféle ismert. Senki sem gondolhatja, hogy egyetlen szívgyógyszer gyógyíthatna egy születési rendellenességet, egy életmód következtében kialakult változást vagy egy fertőzés következményét.

A rák esetében sincs ez másképp. Még az egyes daganatos betegségek kezelésében, gyógyításában is nagy eltérések vannak: függ a stádiumtól, a beteg korától, nemétől – a tudomány is egyre inkább a személyre szabott terápia felé mozdul. Ez nem csoda, még a legközönségesebb gyógyszerek esetében is eltérés lehet a betegek reakciói között: van, akinek bejön az Aszpirin, van, akinek nem.

Általános rákgyógyszert, de még egy bizonyos daganatos betegség kizárólagos gyógyszerét előállítani a mai tudásunk alapján nem lehetséges. Ennél is fontosabb, hogy lehetetlen lenne eltitkolni egy ilyen gyógyszer kifejlesztését.

Sokan nincsenek tisztában azzal, milyen hosszadalmas és elképesztően drága folyamat az, amíg egy gyógyszert kifejlesztenek. Az elképzelések  a titokban előállított rákgyógyszerről a teljes tudatlanságból,  az orvostudomány hajnalán tevékenykedő orvosok felfedezéseiről halott történetekből és – meggyőződésem – hollywoodi filmekből táplálkoznak.

Amiről nem sokat tudnak

A gyógyszerkutatás laboratóriumokban kezdődik. Valamilyen megfigyelés, elmélet alapján a kutatók úgy gondolják, érdemes egy-egy molekula, anyag (akár növényi alkotóelem) hatását vizsgálni a rákos sejtekre. Amennyiben az eredmények biztatóak, megismételik a kísérletet, nagyobb számban elvégzik, esetleg változtatnak bizonyos tényezőkön. Az eredményeket utóbb közzéteszik és nem véletlenül. A tanulmányok alapján a tudományos közönség megismeri a kísérletet, vitatja, magyarázza, netán más változókkal elvégzi azt. A publikáció egyik célja éppen ez. Természetesen már egy ilyen kísérletben is többen vesznek részt: a kutatók, vegyészek, laboránsok, asszisztensek –  tehát már a legelső fázisban is sokan tisztában lehetnek számos részlettel. A kutatások ma már gyakran nemzetköziek: akár több ország részvételével, számos intézet vesz részt bennük. Ez már önmagában megnehezítene egy totális titoktartást.

Amennyiben a laborkísérletek meggyőzőek, sor kerülhet az állatkísérletekre. Itt érdemes megjegyezni, hogy a laboratóriumi kísérleteknek csak a töredéke jut el az állatkísérletekig. A rákos sejteket petricsészében nagyon sok mindennel el lehet pusztítani, C-vitaminnal, növényi kivonatokkal, hypóval, de lángvágóval és TNT-vel is.  Az állatkísérletekre is igaz, amit fentebb írtam: nagyon sok ember dolgozik azokon. Végül számos állatkísérlet és hosszú idő után juthat el egy hatóanyag addig, hogy embereken is kipróbálják. Talán nem meglepő, de az állatkísérleteknek is csak a töredéke jut el addig, hogy embereken is kipróbálják.

Természetesen az első klinikai vizsgálatoktól a gyógyszerként történő bejegyzésig még hosszú az út. A kezdeti, kis létszámú vizsgálatokat ismételni kell, hogy nagyszámú, randomizált kísérlettel lehessen igazolni, a gyógyszer valóban hatékony. És még itt is nagyon nagy a kihullás: egy tanulmány azt állapította meg, hogy a humán vizsgálati fázisba lépő szereknek csupán a 6,7 százalékát engedélyezik az USA-ban.

A fenteikből látható, hogy egy gyógyszer megszületéséig egy évtized is eltelhet, amelynek során emberek ezrei szereznek tudomást a kutatás részleteiről kisebb-nagyobb mértékben. Nyilván lehet komoly titoktartási kötelezettsége a kutatóknak, az sem biztos, hogy minden eredményt publikálnak, de ahhoz, hogy egy hatásos gyógyszert találjanak, a fenti körök összességükben nem mellőzhetőek. Legkevésbé lenne mellőzhető a nagy számú betegen végzett, randomizált és sikeres klinikai vizsgálat – ennek hiányában nem lehet megállapítani, hogy egy gyógyszer valóban hatásos-e. Legkevesebb több száz, netán több ezer gyógyult beteg értelemszerűen tudna arról, hogy valamilyen gyógyszertől, amit a kórházban kapott meggyógyult – ennyi ember legalábbis sejtené, hogy van már hatásos rákgyógyszer, ugyan miért titkolnák el ők is? Vagy a hozzátartozóik? Hogyan lehetne ezt elérni? Képtelenség.

És hát ott van a kutatásban, fejlesztésben részt vevő több ezernyi dolgozó, orvosok, ápolók stb. akik ha részleteket (hatóanyag, képletek) nem is tudhatnak, de arról tudomást szereznének, hogy van nagy számú beteg, aki meggyógyult (mert például a klinikájukon évek óta gyógyulnak a betegek). Ők maguk, családjuk, szeretteik is megbetegedhetnének – nyilván mindent megtennének, hogy a “titkos” gyógyszerhez hozzájussanak, vagy az nyilvánosságra kerüljön.

Ne feledjük, hogy a kutatók, orvosok is gyarló emberek. Őket is fűti a becsvágy, egyáltalán nem elképzelhetetlen (sőt, biztos), hogy óriási motiváció számukra is a szakmai siker. A “rák gyógyszerének megtalálója” hírnévben, dicsőségben az orvostudomány halhatatlanjai közé emelkedne, nevét együtt emlegetnék, Jennerével, Kochéval, Semmelweisével. Nagyon sok tudóst egyáltalán nem, vagy nem kizárólag a pénz motivál, sokkal inkább a küldetéstudatuk, egyéni ambíciójuk. Mellesleg egy ilyen felfedező nyilvánvalóan anyagilag is hatalmas megbecsülésnek örvendene, bármilyen rangos klinika, egyetem tárt karokkal várná. Meglehetősen valószínűtlen, hogy egy ilyen jelentős – mondhatni az orvostudomány top 3 felfedezései között lehetne a rák gyógyszere – eredményt elérő orvosok, kutatók csendben, szerényen a háttérben maradnának.

shutterstock_83072755

A régi orvosi felfedezések története nyomán kialakult téves hit

Elég sokan ismerik Jenner és a himlőoltás történetét, aki lényegileg ugyanazt a kutatási, fejlesztési lépéseket követte, amit fent leírtam. A hagyomány szerint egy tehenészlány megjegyzése vezette annak vizsgálatára, hogy a tehénhimlőn átesett emberek valóban védettek-e a fekete himlőtől. A teóriát némi megfigyelés követte (tehenészek valóban nem kapják-e el a himlőt). Miután a feltevést alaposnak látta, kísérletet végzett, tehénhimlővel oltott egy gyermeket, akit ezután himlővel fertőzött meg. Később publikálta is eredményeit. Jenner felfedezése az orvostudomány egyik legjelentősebb lépése volt, bár mai szemmel elképesztő hazardírozással jutott el ahhoz. A történet sokaknak sugallhatja azt, hogy az orvoslás ma is ilyen egyszerű: egy magányos doki észreveszi, hogy egy anyagtól, kezeléstől, módszertől a beteg meggyógyul, egy darabig próbálkozgat, sikerrel jár és tadááá: íme egy új gyógyszer! Nos, az orvostudomány hajnalán, amikor épp kezdték megismerni az emberi test működését (és már nem gondolták, hogy az agy funkciója a máj hűtése), még valóban történtek ilyen módon felfedezések. Ma már ez elképzelhetetlen. Még ha egy-egy orvosnak, kutatónak támad is egy zseniális ötlete, attól a hatékony gyógyszer vagy gyógymód megszületéséig a fenti hosszú és költséges az út nem kerülhető el. Nagyon sok mindent nem ismernek, értenek még a betegségek kialakulásáról (többek között épp a rák esetében), de addig már terjed a tudásunk, hogy világrengető felismeréseket aligha fognak tenni szemrevételezés, tapintás, azaz egy egyszerű testi vizsgálat vagy egy hétköznapi megfigyelés útján, akkor sem, ha sok efféle anekdota kering a neten. (…észrevette, hogy a törzs tagjai, akik rendszeresen fogyasztják az őserdei seres anticancericus maximus rügyeit, sohasem kapnak rákot és átlagosan 127 évig élnek.) Az orvostudomány már egészen más szintre lépett, amikor a rákkutatásban olyan kérdéseket vizsgálnak, hogy hogyan lehetne blokkolni egy sejt egy bizonyos receptorát, nem egy cselédlány fecsegése oldja meg a rákgyógyítás nagy kérdéseit.

human_centipede_screen_1

A filmek, sorozatok

A legkülönfélébb hollywoodi szuperprodukciók vagy B-kategóriás  filmek visszatérő szereplője a magányos tudós, őrült orvos, bomlott elméjű kutató. Ezek a karakterek – bár céljaik eltérőek lehetnek – abban egyeznek, hogy lényegében egyedül végzik elképesztő kísérleteiket. Jobb esetben egy klinika alkalmazottjaként fusizgatnak éjszakánként különféle gyógyszerekkel, génekkel, vírusokkal, míg máskor egyenesen a sufniban, házuk alagsorában, jól vagy rosszabbul felszerelt laboratóriumokban, műtőkben. A magányos tudós (gyakran német nevű: dr. Schultz, prof. Weisgrün vagy valami hasonló) privát projektje keretében általában olyan felfedezéseket tesz és dolgoz ki gyakorlatban is alkalmazható módon, amely dollármilliárdokba kerülnének és kutatócsoportok éveken keresztül dolgozhatnának rajta.

Persze mindenki tudja, hogy ami a filmben van, az nem igaz, zombik, pókemberek, emberi százlábúak nincsenek, de ne becsüljük le a film erejét! Nagyon sok emberre áttételesen hatnak az ilyen történetek – nyilván minél egyszerűbb, tanulatlanabb, annál inkább hajlamos hinni, hogy valami hasonló a valóságban is megtörténhet. Ezek még annyira nem is vad elképzelések ahhoz képest, hogy sokak szerint a repülőgépek kondenzcsíkja valójában tudatos mérgezése az emberiségnek, a Földet pedig reptiliánok uralják. Miért ne lehetne hát igaz, hogy valahol egy titkos laborban feltalálták a rák gyógyszerét és titokban tartják?

Minden ellenkező és ésszerűtlen elképzelés dacára a gyógyszeriparnak (de másnak sem) nem lenne érdeke eltitkolni a hatásos készítményt

Az igazság az, hogy gyógyszerlobbi ide, összeesküvés oda, a kapitalizmusban nem tűnik túl ésszerűnek eltitkolni egy olyan terméket, amelyre világszerte hatalmas és egyre növekvő kereslet mutatkozna, az igény tartós lenne és a termékért bizonyos határok között ugyan, de nagyon jó árat lehetne elkérni.

Tény, hogy a jóléti társadalmakban – elsősorban a növekvő átlagéletkornak – nő a rákos megbetegedések száma. De nem csak életkorfüggő ez: a dohányosok száma bár mintha némi csökkenést mutatna, de a “betegutánpótlás” biztosítottnak látszik. Ha meg is gyógyítanának számos beteget, mindig lennének újabbak és újabbak, akik kezelésre szorulnak. Amennyiben a várható élettartam a fejlődő országokban is nő, ott is megszaporodik majd a betegek száma és előbb-utóbb ott is elérhető lesz a kezelés, egyre több embernek.

A kemoterápiás készítmények, rákgyógyszerek ára még olyan esetekben is nagyon magas lehet, ahol a teljes gyógyulás egyelőre nem lehetséges. Mégis, ezeket a készítményeket is eladják a gyógyszergyárak és a társadalombiztosítási rendszerek – erejük függvényében – fizetik ezeket. Mennyivel inkább fizetnének olyan gyógyszerért, amely meggyógyítja a beteget, így az a továbbiakban visszatér a munkába, ellátott helyett újból járulékfizető lesz, további költséget nem okoz. Ha más nem, az agyonterhelt társadalombiztosítási rendszerek kapva kapnának egy ilyen készítményen és kifizetnének érte akár igen magas árat is. Hosszú távon ugyanis biztosan sokkal jobban megéri a nagyon drágán gyógyult beteg, mint kicsit olcsóbban ideig-óráig kezelt. Utaltam rá korábban: a rákkal kapcsolatos kiadásoknak csak egy része a gyógyszer: hatalmas összegeket emészt fel a kórházi ellátás, kiesett munka és járulék, végül az esetleges szociális ellátások: betegtámogatások, özvegyi nyugdíj, árvaellátás stb.

Egy hatásos, általános rákgyógyszer szabadalmával rendelkező gyógyszergyár bevételei olyan magasságokba emelkednének, és a gyógyszer annyira jól jönne a társadalombiztosítási rendszereknek, hogy semmi nem indokolná az eltitkolást. A kevésbé hatásos szerek esetleg kieső, csökkenő  forgalmát ez bőségesen kompenzálná, de a társadalombiztosításnak és a magán betegbiztosítóknak is jól jönne, ha a rákbeteget gyorsan és véglegesen meggyógyulnának, akár drága gyógyszerek árán is.

Megjegyzendő, hogy valóban így működik a dolog: az elmúlt évtizedekben jó néhány daganatos betegségnek már hatékony gyógyszerét találták meg, de a gyógyszergyártóknak – legalábbis egyelőre – nem kell aggódniuk, a forgalmuk továbbra is nő.

A hatásos készítmény egyáltalán nem jelentené a gyógyszeripar halálát, ahogy az eddig felfedezett, más hatásos gyógyszerek sem jelentették ezt

A rákgyógyszerek forgalma hatalmas, de ez csak egy része a gyógyszergyárak forgalmának. A szív- és érrendszeri betegségek miatti kiadások az USA-ban (444 milliárd dollár)  magasabbak, mint a rák okozta kiadások, de az allergiagyógyszerek és antidepresszánsok is szépen fogynak szerte a világban. A cukorbetegség okozta 245 milliárdos összkiadás sem tekinthető csekélynek. A himlő elleni vakcina bizonyára elég jó üzlet volt, de miután eltűnt a himlő és már nincs himlőoltás, csődbe mentek a gyártók? Rengeteg betegség van, amely mára gyakorlatilag eltűnt, de a gyógyszergyárak csak nem akarnak ugyanerre a sorsra jutni. Korábban a TBC népbetegség volt. Komplett kórházak, szanatóriumok foglalkoztak ezzel, TBC- szakorvosok működtek. A higiéniának, az általános életszínvonal növekedésnek és a korszerű gyógyszereknek köszönhetően TBC-s betegek tömeges kezelésére, gyógyítására már nincs szükség, a gyógyszergyárak mégis működnek. Manapság már nem kell számítani olyan mértékű influenzajárványra, amely az első világháború után söpört végig a világon – a gyógyszergyárak mégiscsak elvannak valahogy. Ráadásul az orvostudomány és a gyógyszergyártás mindig talál újabb és újabb kihívásokat: ha netán húsz-huszonöt év múlva nagyobbrészt legyőzzük a rákot, esetleg a szuperbaktériumok jelentenek majd új és veszélyes kihívást.

A gyógyszeriparnak jó üzlet a meggyógyult beteg

Az igaz ugyan, hogy a teljesen egészséges ember, aki soha semmilyen gyógyszert nem fogyaszt, a legkevésbé kívánatos típus a gyógyszergyártók szempontjából. Ilyen ember azonban kevés van, ez sokkal inkább egy ideál. A modern, jóléti társadalmak tagja gyógyszerfogyasztó, ha rákgyógyszerre nem is szorul, de évei előrehaladtával egyre nő az esélye, hogy valamiféle gyógyszerre szüksége lesz. Még ha nem is krónikus betegségre gondolunk: fájdalomcsillapítót, savlekötőt, gyulladáscsökkentőt és még ezerféle gyógyszert fogyaszt a modern ember. Orvosok a megmondhatói, hogy gyakran kifejezetten azzal fordulnak a betegek hozzájuk: neki ne életmód tanácsot, hanem gyógyszert adjon! A gyógyszeriparnak sokkal jobb üzlet, ha meggyógyítanak egy embert a rákból, aki hátralévő 50-40-30 vagy akár csak 20-10 évében továbbra is potenciális fogyasztójuk marad, minthogy kezelgetnék hosszabb-rövidebb ideig, majd hagynák meghalni.

A gyógyszeriparnak, a kapitalizmusnak kétség kívül megvannak az árnyoldaldalai. Ahol nagy pénzek forognak, törvényszerűen felüti a fejét a korrupció, és az sem vitatható, hogy orvosok, kutatók, üzletemberek között is bőven teremnek gátlástalan, etikátlan emberek. Azt azonban nem hiszem, hogy a világ vezető tudósai, kutatói, orvosai és igen, üzletemberei egytől-egyig velejéig romlott, teljesen gátlástalan, pénzéhes emberek lennének, akik csak azért, hogy a zsebüket minél jobban megtömjék, összefognak és elhallgatnak egy olyan felfedezést, amely az emberiség egyik legszörnyűbb betegségét gyógyítaná. Nem törődnek a betegekkel, a rák áldozatainak millióival, a zsíros jövedelemért elfordítják tekintetüket és folytatják évtizedes ármánykodásukat. Az ilyen gondolatok távol állnak tőlem és örülök ennek: tulajdonképpen szar lehet úgy élni, hogy valamitől, valakitől folyton rettegni kell, a világ minden baja mögött valamiféle Voldemortot, ősgonoszt keresve.

Advertisements