Címkék

, ,

Akár konteós oldalon, akár közönséges hírportálon jelenik meg egy cikk rákkal, kutatással kapcsolatban, a kommentek között előbb-utóbb feltűnik a “régen nem volt ennyi rákos beteg” nóta. Az állítás mögött néha racionális gondolatok is meghúzódhatnak, néha meg a szokásos összeesküvés elméletekig jutunk. Persze nem hiányozhat egy-egy rövid anekdota a 97 évet megélt nagyapáról sem, aki legénykorától ivott és pipázott, 87 évesen még félvállon hordta fel a nyolcvan kilós zsákot a garatba és halála előtt három évvel még felcsinálta a szomszéd kikapós özvegyasszonyt – lám, amíg nem tömték magukat gyógyszerekkel az emberek, minden más volt, rák sem volt. Mint annyi más esetben, itt is részigazságokkal, csúsztatásokkal és gyakran eszement hazudozással állunk szemben.

Régen is volt rák, sőt, nagyon régen is.

Amint az Index is beszámolt róla, mintegy 4500 éves lehet a világ első ismert rákosa. A 35-45 körüli férfi a feltételezések szerint a füst belégzésétől kaphatott tüdőrákot, amely aztán szétterjedt és a csontjait is megtámadta. A sírban egy hullámos nyelű kanalat is találtak – talán ezt lehetett valamiféle szimbólum, esetleg gyógyítónak szánt tárgy.

information_items_1792

A híres tetovált szibériai hercegnő 2500 évvel ezelőtt 25-28 éves korában mellrák miatt halt meg. Egy 2250 éve elhunyt egyiptomi betegnél a prosztatarákot állapítottak meg a kutatók. A beteg ebben az esetben is hosszan tartó betegség után hunyt el. Jelenleg hozzávetőleg kétszáz esetben azonosították a rákot történelem előtti idők csontmaradványai alapján, ez azonban nem jelenti azt feltétlenül, hogy a rák ritka betegség lett volna. Egyrészt, a daganatok legtöbbször a lágy részeket támadják meg, a csontokra menő áttét (vagy azt közvetlenül megtámadó betegség) viszonylag ritkább és értelemszerűn ezek a leletek, amelyek a legbiztosabb igazolásnak tekinthetők. Anne L. Grauer arra is rámutatott, hogy bár a világ csonttani gyűjteményeiben mintegy 100.000 csontvázat őriznek, ezeknek csak töredékét vizsgálták röntgennel vagy más, korszerű módszerekkel.

Korábban az a nézet volt elterjedt és szakemberek is ezen az állásponton voltak, hogy a régi idők embereinek jóval ritkábban kellett szembenézniük a rákkal, az a modern kor betegsége. Mára már ez a nézet elavulni látszik: Albert R. Zink úgy véli, a rák jóval gyakoribb volt a múltban, mint az képzelnénk.

Nem titok: a görög orvosok is ismerték már a rákot, a különféle daganatokat az emberben. Az arab orvosok operálták a mellrákot. Egészen biztos tehát, hogy a rák nem a modern kor betegsége. Ugyanakkor az is biztosnak tűnik, hogy a rákos megbetegedések száma egyre nő, konteó-hívők nagyobb örömére. No, de végül is mi lehet az oka annak, hogy régen sokkal kevesebb rákos volt – ha ugyan így volt.

Nem lehet eltagadni, hogy a modern élet és az ezzel járó kockázatok biztosan megnövelték a daganatos megbetegedések kockázatát. Számos vegyi anyagról bizonyosodott be, hogy rákkeltőek és sajnos sok esetben ezeket az anyagokat megfelelő elővigyázatosság nélkül, tömegesen alkalmazták. Ennek egy nagyon szomorú példája a lőrinci azbeszt-áldozatok története. A tudomány már elég sok anyagról, környezeti hatásról igazolta, hogy nyilvánvalóan, vagy nagy valószínűséggel rákkeltőek – ezek jelentős része a modern, ipari társadalmak létrejöttéhez köthető.

Azt azért megjegyezném, hogy a környezet, életmód, szokások “rákkeltő hatása” nem az újkor sajátja. A dohányzás a XVI. században terjed el Európában és okkal feltételezhetjük, hogy már akkor is hozzájárult a tüdő-, száj-, garatrák kialakulásához. A középkorban, amikor a lakosság döntő többsége földművesként élt és szűk, levegőtlen házakban, kunyhókban húzta meg magát, a tűzhelyek füstje is fokozhatta tüdőrák kialakulását.

smoker skull

A dohányzás persze nem csak rákot okozhat – a pipa a fogakat is elkoptatja

A fentieken kívül azonban a régi, szép idők kevés rákos betege sokkal inkább a következőknek tudható be.

A rák legnagyobb kockázata maga az életkor. Minél idősebbek vagyunk, annál nagyobb az esélyünk a daganatos betegségekre. Az pedig szinte unalomig ismert tény, hogy a születéskor várható élettartam – ahogyan haladunk visszafelé a történelemben – egyre alacsonyabb. A középkori Angliában ez a ma már döbbenetesen alacsonynak tűnő 30 év volt. Lényegében a népesség nagyobb része jóval előbb meghalt – már ha egyáltalán megélte a felnőtt kort – pestisben, kolerában, de akár egy foggyulladás szövődményeként is. Nem szükséges azonban a középkorig visszamenni: a harmincas években Magyarországon egy férfi hozzávetőleg 50 életévvel számolhatott. Azt pedig a fenti táblázatból láthatjuk: a daganatos betegségek általános kockázata a 60. életév után ugrik meg jelentősen.

Korábban számos daganatos betegséget nem is ismertek. A mieloma multiplex első jól dokumentált esete 1844-ből ismert, de a betegség megismeréséhez, megértéséhez még hosszú évtizedek teltek el. A Hodgkin-kórt 1932-ben, a leukémiát 1845-ben írták le először, ám az első kezelésekig még közel száz évnek kellett eltelnie. Akik eddig megbetegedtek és meghaltak ezekben a betegségekben – illetve még nagyon sokáig – egyszerűen csak meghaltak úgy, hogy az okát még csak nem is sejtették az orvosok.

A népesség növekedése. Minél több ember él egy országban, vagy úgy általában a világon, egyre több lesz a beteg is. Az USA népessége az 1990-ben számolt 248.709.873 főről 2015-re elérheti a 320 milliót. Számos nyugat-európai jóléti államban pedig jelentkezik a társadalom elöregedése: a népesség stagnál, vagy csökken, az idősek száma nő, egyre több potenciális rákbeteget jelentve.

Az orvosi ellátórendszer fejlődése. Hiába volt ismert a leukémia a XX. század elején és  indult meg valamiféle kezelése radioterápiával, ha a népesség többségének az orvosi kezelés, kórházi ellátás elérhetetlen luxusnak számított. Magyarországon a XIX. században indult meg jelentősebb mértékben a kórházak építése (természetesen már ezelőtt is működtek), de a betegek általános kórházi ellátása még sokáig váratott magára.  Ismert lehetett tehát bármilyen betegség, akár még a gyógyítása is – a betegek jelentős része nem juthatott kórházi, de még orvosi ellátáshoz sem, egyszerűen kívül esett az orvostudomány működési területén, nem tudott róluk a javasasszonyon kívül senki.

A diagnosztika fejlődése. Röntgen 1896-ban mutatta be találmányát és a XX. század elejére már számos orvosi röntgen intézet működött. Endoszkópos vizsgálatot először 1868-ban Adolf Kussmaul végzett, az első vérnyomásmérő készüléket Scipione Riva-Rocci olasz orvos 1896-ban mutatta be. Robert Koch 1882-es bakteorológiai felfedezési  képezték a labordiagnosztika alapjait, a vizelet vizsgálata is a XX. század elejétől kezdődően tudott pontos, számszerű értékekkel szolgálni. Francis Crick és  James Watson 1953-ban tisztázták a DNS molekuláris szerkezetét, ez a felfedezés képezi többek között a géndiagnosztika alapjait. Az első CT (computer tomograf) 1973-ban jelent meg. Ezek az azóta is folyamatosan fejlődő kutatások, eredmények természetesen szintén egyre több daganatos betegség felismerését teszik lehetővé – “növelve” ezzel a daganatos betegek számát.

The anatomy lesson of Dr Nicolaes Tulp, by Rembrandt van Rijn

A boncolás általánossá válása, orvosi dokumentáció. A mai értelemben vett kórboncolás a XVIII. században, a mikroszkóp kórszövettani használata csak a XIX-XX. században terjedt el. A kórházakban elhunytak boncolása (és az ehhez fűződő dokumentáció) a XIX. században kezdett elterjedni, később törvényi kötelezettséggé válni, míg eljutottunk oda, hogy a modern, jóléti államokban gyakorlatilag kevés kivétellel minden elhunytat boncolnak. Ezt megelőzően a halál oka – így a rák is – sok esetben ismeretlen maradt és nem is rögzítették, vagy csupán az orvos tapasztalatára volt bízva, hogy a betegség ismerete alapján többé-kevésbé pontosan meghatározza azt.

Nyilvánosság. Ez ugyan nem változtat semmit a számokon, megbetegedések arányán, de az információdömping gyakran hamis képzetet kelt az emberekben. A híradókat nézve, bűnügyi tudósításokat olvasva sokan úgy képzelik, hogy Magyarországon egyre több gyilkosságot követnek el, holott szerencsére az emberölések száma jó ideje csökken vagy stagnál – az igaz, hogy néha érezhetjük úgy, a csapból is erőszak folyik. Néhány évtizede egy súlyos betegség majdhogynem szégyennek, de legalábbis nagyon diszkréten kezelendő ténynek számított a köztudatban, ma már hírességek és átlagemberek is kiállnak a világ elé betegségükkel. Beszámolók, könyvek, blogok dolgozzák fel egy-egy ember történetét, küzdelmét, közben alapítványok kérik támogatásunkat, szerveznek támogató programokat. A betegek sajátos exhibicionizmusa néha már meghökkentő formát ölt: akár a sztómazsákjukat is megmutatják a nyilvánosságnak. Terjed a tájékoztató, felvilágosító munka, egyre több ilyen kiadvány elérhető. Természetesen megjelentek a patkányok és dögkeselyűk is: nap mint nap más kuruzsló vagy csodaszer ígért gyógyulást.

Milyen gyakori volt hát a rák azokban a régi, szép időkben? Sokkal kevesebb ilyen betegség fordult elő? Pontos válaszokat aligha kaphatunk, az azonban biztosnak látszik, hogy a rák végigkíséri az emberiség történetét és ha alacsonyabb is volt az előfordulása, az nem a középkori jó levegőnek, háztáji zöldségnek és stresszmentes életnek, hanem inkább a fentiek összességének volt köszönhető.

Advertisements