Címkék

, , ,

Villámcsapásként érte a hír természet- és alternatív gyógyítók, valamint a bulvár világát: Dr. Kraken, az ismert rákkutató és sikeres alternatív gyógyító  a Budapesti Börtön és Fegyház vendégszeretetét élvezi immár két hete. Épp megkereséssel szerettünk volna élni a fegyintézet igazgatója felé, hogy riportot készíthessünk vele, amikor belső informátorunk megrendítő hírrel szolgált. Felbőszült rabok, akik dr. Krakennek tulajdonítják életük teljes és végleges kisiklását (becslések szerint az állomány mintegy 25-30 százalékáról van szó), tettleg bántalmazták az idős orvost. A rabok később a börtön alagsorába hurcolták dr. Krakent és elbarikádozták magukat, majd fogva tartása alatt mintegy 12 liternyit itattak meg a doktorral az általa forgalmazott rákgyógyító gyógynövénykivonatból. A túszejtésnek végül a TEK kommandósai vetettek véget, azonban az elszenvedett trauma hatása maradandónak bizonyult. Dr. Kraken egy hete élet-halál között lebeg, már a legjobb toxikológusok is lemondtak róla. Olvasóink szerencséjére stábunk engedélyt kapott, hogy interjút készíthessünk vele. Dr. Krakent a börtön gyengélkedőjébe vártuk, ahová kerekes széken, de bilincsbe verve gördítették be, két tagbaszakadt fegyőr és egy hájas néger ápoló társaságában. Erőtlen kézmozdulatára valamennyien udvariasan hátrébb léptek.

arrested-doctor

– Kedves doki! Mindannyian tudjuk, hogy hamarosan meghalsz. Szeretnél-e valamit utoljára üzenni az ezisgyógyítsa olvasóinak?

– Nézzék, egy megtört, halálos beteg ember ül önök előtt. Pácienseim ezrei köszönhetik nekem idő előtti halálukat, árván maradt gyermekek, kifosztott családok jelzik utamat. Úgy döntöttem, könnyítek a lelkemen, végezetül elmondok őszintén mindent. Bátran kérdezhetnek bármit, többé nincsenek titkok.

– Úgy tudjuk, neves rákkutató vagy, fényes tudományos karrierrel, de valaha gyakorló orvosként kezdted a pályát.

– Nos, valóban jártam orvosi egyetemre, csak éppen az állatorvosira, de hát nem mindegy? Doktor-lódoktor, nem kell apróságokon fennakadni! Az állatorvosi munka azonban szó szerint büdös volt, így disszidáltam, megléptem a szocializmusból. Az ostoba amerikaiaknak beadtam, hogy politika menekült vagyok, holott legfeljebb a feldühödött parasztok elől kellett menekülnöm, amikor kezelésem eredményeképpen elhullottak az állataik.

– Hogyan lett az elcsapott állatorvosból, politikai menekültből nemzetközi hírű rákkutató?

– Mivel a komoly felelősség és önállóság sohasem volt az erősségem, elszegődtem asszisztensnek egy kutatóintézethez. Az tény, hogy az intézetben folytak rákkutatások, de a főnökeim hamar megismerték valódi képességeimet – innentől kezdve legfeljebb a kísérleti egerek almozását bízták rám.

– Ezek tehát azok a kutatással eltöltött évtizedek…

– Pontosan. Nyilván nem véletlen és csak idiótáknak nem tűnt fel, hogy a nevemre rákeresve egyetlen egy árva tanulmányt, kutatást, publikációt nem dob a Google.

– Akkor mégis hogyan lett belőled ilyen sikeres és ismert orvos?

– Mint annyi üstökösszerű karrier, az enyém is az internet elterjedésének köszönhető. Elsők között fedeztem fel annak a jelentőségét, hogy rengeteg emberhez juttathatok el mindenféle kontroll nélkül, bármilyen megalapozatlan állítást. Már csak azt kellett kitalálnom, hogy melyik legyen az a terület, ahol legjobban lehúzhatom az leendő áldozataimat. Hamar rájöttem, hogy a legkeresettebb áru a remény. A kutatóintézetben töltött idő alatt nem egyszer láttam kétségbeesett, reményvesztett embereket, akik bármit megtettek volna a gyógyulásukért. Azt gondoltam – és az idő engem igazolt – hogy ők kimeríthetetlen pénzforrásként szolgálhatják majd kapzsiságomat.

– Hogyan találtál rá a híres gyógynövénykeverékedre? Egy romantikus történet kering, miszerint egy távol-keleti utazáson eltévedtél, elcsigázottan, elgyötörten eljutottál egy ősi törzshöz, a muadarikhoz, akik befogadtak, ápoltak, később bizalmukba fogadtak és elárulták az ősi keverék receptjét...

– Ugyan! (itt dr. Kraken nevetni kezdett, ám fulladozó köhögése miatt kissé megszakítani kényszerült elbeszélését). Sohasem jártam a távol-keleten, bár valóban létezik egy ilyen nép. Persze a zord körülményeknek köszönhetően átlagéletkoruk roppant alacsony, és ezért valóban ritkán rákosak, hiszen meghalnak még fiatalon. Mindenesetre én előadtam egy mesét, hogy a falu 117 éves sámánja személyesen adta át nekem a titkos gyógynövényt. Az persze senkinek nem ütött szöget a fejébe, hogy egy primitív törzsnél, ahol nemhogy anyakönyvezés nincs, de minden, ami tíznél több, az csak “sok”, honnan tudnák, hogy valaki épp 117 éves… De hát így megy ez! Az emberek birkák: ha valami misztikus, titokzatos, ősi vagy távoli, akkor az jó. Lássuk be: nagyon bugyuta mesével álltam elő – egy darabig még aggódtam is, hogy nem kajálják be, de szerencsére az fogyasztók ostobábbak, mint gondoltam.

– Akkor hát mi is ez a gyógynövénykeverék valójában?

– Mi lenne? Kínából, bálaszámra hozatom a legolcsóbb teafüvet – fillérekért lehet hozzájutni. Mivel ennek tűrhető íze van, keverek hozzá némi gyógynövényt, amitől keserű, gyógyteás jellegű lesz. Ez utóbbit itthon szedik az utak mentén munkanélküli, szerencsétlen sorsú cigányok. Ez jó lehetőség nekik: 100 kg macskabengalevélért 200 Ft-ot fizetek. Persze a szárított levelek súlya számít, elvégre nem én vagyok az Üdvhadsereg, a tisztességes haszon megillet.

– Hogyan lesz ezekből a nemes alapanyagokból a bioboltok polcán pompázó gyógynövénykeverék, amelyből egy 30 adagos doboz 30.000 forint?

– Budapest egy külső kerületében indítottam el a csomagolóüzemet, egy csendes utca lepukkant családi házában. A szomszédaim vietnami marihuánatermelők voltak, akik segítettek a munkaerő gondok megoldásában. Illegális bevándorlók, jórészt ázsiaiak porciózták, töltögették, dobozolták a terméket. Sajnos később követelődzni kezdtek: 12 órás munkaidőt, télen fűtött helyiséget, 10 perces ebédidőt akartak. Amikor pimasz kéréseiket elutasítottam, azzal kezdtek fenyegetőzni, hogy feljelentenek. Szerencsére a közelben kezdődött egy új hipermarket alapozása, a beton pedig sok mindent elnyel. Át is telepítettem az egész üzemet Romániába, ott árvaházakból vásárolt gyerekmunkásokkal dolgoztattam, ezeknek már nem volt olyan nagy pofájuk. Ha nem bukom be és így folytatom, pár éven belül Pakisztánba költöztetek mindent, ott már az öt-hatéveseket munkára fogják és örülnek, ha dolgozhatnak egy tál rizsért…

– Végül is mennyit keresel egy doboz ACH (Anti Cancer Herb) kivonaton?

– Nos lássuk csak! Az alapanyag kábé száz forintot tesz ki, a csomagolás drágább. Mint említettem, a munkások is temérdek pénzembe kerülnek. Marketing, könyvelés, egyéb költségek – jó ha marad szaros huszonötezer forint egy dobozon. Bezzeg a rohadt gyógyszergyártók! Ők állítólag sokkal jobban zsebelnek! Nem is lehet így tisztességesen vállalkozni, elvisz mindent az adó, meg a járulékok!

– Miért, olyan sok adót fizetsz?

– Ugyan, dehogy! Adót természetesen alig fizetek, de minden vállalkozó erre panaszkodik, én sem akarok kilógni a sorból.

– Sohasem gyűlt meg a bajod a hatóságokkal? Hogyan tudtad forgalomba hozni a kivonatot, hiszen szigorú előírások vannak: például nem lehet gyógyhatást tulajdonítani a terméknek a csomagoláson.

– Nem vagyok hülye! A termék dobozán csak olyan általánosságokat tüntettem fel, amibe nem lehet belekötni. A neten, a dobozokon mindig azt írtam csupán, hogy a termék a hagyományos orvosi kezelés kiegészítésére szolgálhat. Természetesen az előadásaimon már azt hazudtam, hogy az ACH önmagában megelőzi, gyógyítja a rákot.

– Elhitték?

– Persze! Ha valami tudományosnak tűnő szöveget egy szemüveges, ősz pasas ad elő jól szabott öltönyben, esetleg fehér köpenyben, bármit elhisznek. Voltak további apró trükkök, amelyekkel fokoztam a bizalmat, növeltem a renomét.

– Árulj el nekünk néhányat!

– Mivel nem csak gátlástalan hazudozó, de betegesen nárcisztikus alak is vagyok, azt kezdtem terjeszteni, hogy a Dán Királyság Arany Nagykeresztjét kaptam meg, tudományos munkám elismeréseképpen. A dán kitüntetés remek ötlet volt. Nem túl közismert, ami nem csoda, hiszen nem létezik. Soha, senki nem kérdezett rá… De hát az emberek szeretik a plecsniket, meg hát kitüntetett a dán király – egy ilyen emberben csak meg lehet bízni!

– No jó, ez valóban szép marketingfogás! Volt még valami a tarsolyban?

– Hogy a fenébe ne lett volna! Százezer forintba került, hogy a cégbíróságon bejegyeztessük a Magyar-Grönlandi Rákkutató- és Gyógyító Remény Tudományos Társaság Alapítványt. Ennek én lettem az elnöke. Az már soha senkit nem zavart, hogy az alapítvány semmiféle tevékenységet soha nem végzett, pláne nem kutatott.

– Térjünk át a kezelésekre!Hogyan folytak ezek? Meséld el, mi történt, miután egy kétségbeesett ember felkeresett a rendelődben!

– Mindenekelőtt alaposan kikérdeztem életéről, családi körülményeiről. Ennek mindig bedőltek. Azt hitték, humánus hozzáállásomnak köszönhető ez, meglátom a beteg mögött az embert. Valójában felmértem az anyagi lehetőségeit: hol lakik, mennyi lehet a jövedelme, vannak-e rokonai (akiket szintén le lehet esetleg húzni). Ezután kikérdeztem a diagnózisa felől. Ha súlyos, reménytelen eset volt, akinek már csak pár hónap lehet hátra, nagyon nem erőltettem. Minek vesződjek vele, rövid ideig tartó kezelés – kevés pénz!

– Sohasem fogtak gyanút?

– Ugyan, dehogy! (legyint és nevet) De hát nem is ez volt a lényeg! Ezután következett a puhítás. Szigorú tekintettel, haragos hangon előadtam, hogy a kemoterápia méreg és az orvosok megölik. Ezerszer halott hazugságokat szajkóztam, nem kell különösebben körmönfont beszédre gondolni.

– Mit például?

– Hogy a kemoterápia hatalmas üzlet és a gonosz gyógyszegyártók direkt nem készítenek hatékony gyógyszerereket, mert nem érdekük, hogy meggyógyuljon a beteg. Persze az orvosok is a zsebükben vannak, mert abból élnek, hogy felírják a szereket. Amikor aztán kellően megfőtt saját levében a szerencsétlen flótás, elkezdtem arról litániázni, hogy hány ember gyógyult már meg a gyógynövény-keverékemtől…

– Tényleg, hány?

– Természetesen egy sem, mitől gyógyultak volna meg? Aki meggyógyult, az a hagyományos kezeléstől gyógyult meg, csak elhitte, hogy ehhez az ACH kellett.

– Hogyan lehetséges akkor az, hogy a neten fórumokon, weboldalakon néhány beteg arról beszél, meggyógyult a csodaszertől?

– Óh igen, ezek az úgynevezett tanúk! Talán el sem hiszed, de sokukat még csak meg sem kértem erre! Amikor rákérdeztem és utánajártam kiderült, hogy mindegyikük kapott hagyományos kezelést, vagy később annak hiányában meghalt, mégis lelkesen hirdették a termék hatásosságát. Hasznos hülyék…

– Miket mondtál még a betegeknek?

– Sokszor meséltem arról, mennyire híres, sikeres kutató és tudós vagyok. Igazából ezt szerettem legjobban: magamat fényezni. Sajnos az udvariatlan betegek gyakran megzavartak kérdéseikkel. Például, hogy biztos meggyógyulnak-e, vagy mikorra várható javulás.

– És mit tudtál erre válaszolni?

– Hogy-hogy mit? Azt, hogy nem vagyok jós, honnan tudjam én?

– Mit mondtál, ha arra panaszkodtak, hogy nem javul az állapotuk, nem érzik jobban magukat?

– Természetesen további termékeket sóztam rájuk. A kivonatot kapszula, por, tabletta formában. Ha ez sem volt elég, intravénás C-vitamin injekciókat adtam be – semmire nem jó, de annyi hülye hisz benne, hogy nekem már különösebben győzködni sem kellett a szerencsétleneket. Később drágállottam a beszerzési árat, így áttértem a C-vitamin feliratú fiziológiás sóoldat alkalmazására. Így már megérte: egy kúráért elkérhettem akár százezer forintot egy hónapra, de nekem fillérekbe került.

– Mi történt, ha elfogyott a páciensek pénze?

– Közöltem velük, hogy én sajnos nem segélyszervezet vagyok, viszont látásra! Esetleg megemlítettem, hogy ha talán eladják a házukat, lakásukat, folytathatjuk a kezelést. Még én is meglepődtem, hogy páran erre is hajlandóak voltak.

– Sohasem kerültél bajba? Nem jelentettek fel?

–  De, sajnos többször is! Meg is büntették a céget, a forgalom után pár tízmillióra. Akkor persze telesírtam a médiát, hogy tönkretesz a gyógyszerlobbi, de valójában ez csak apró veszteség volt. Még a legális, bevallott jövedelmem is nagyságrenddel nagyobb volt ennél, nem szólva az adómentesen, zsebbe fizetett pénzekről.

– Elhiszik az emberek ezeket a gyógyszerlobbi-meséket?

– Kedves Uram! Már vagy egy órája beszélgetünk és még mindig azt hiszi, hogy a plebstől, ettől az interneten kiokosodott, arctalan masszától elvárható az értelemnek akárcsak a szikrája is? Elég volt csak arra hivatkoznom, hogy egy magyar kutatót mindig meghurcolnak, sejtelmes célzásokat tettem a tudjukkikre – ez bőven elég, hogy magam mellé állítsak annyi embert, amennyi szükséges.

– Mégis meglepőnek tartom, hogy éveken keresztül zavartalanul működött az üzlet…

– Uram, ez Magyarország! Ha elég pofátlan vagy, bármit megtehetsz, a következmények az elért haszonhoz képest nevetségesek. Ugyan, mi zavarta volna meg az üzletmenetet? Néhány macskajancsi orvos, fogyasztóvédő pampogása? Még tévéműsorban is zavartalanul terjeszthettem az áltudományos baromságokat, soha, semmiféle retorzió nem ért emiatt.

– Akkor mégis hogyan buktál le?

– Saját könyvelőm jelentett fel, miután felajánlottam neki: rákbeteg apjának 5% kedvezménnyel tudom adni az ACH-t.

– Végezetül hadd tegyem fel a kérdést! Nem bántad meg, hogy annyi embert átvertél, becsaptál és tönkretettél?

– Ugyan miért bántam volna? Én nem hívtam senkit, ők jöttek hozzám tanácsért, gyógyulásért. Bár most kissé félek a következményektől, hogy ha mégis felépülök, börtönben kell végül maradnom. De majd csak kimosnak valahogy a hájas ügyvédek. Jó csapatmunkával minden sikerülhet és egy gátlástalan ügyvéd meg egy magamfajta csaló elég ütős páros!

– Köszönjük a beszélgetést.

Advertisements